Oldalak

Mesés búcsú a szorongástól: "A gúzsba szorított lány"

Emesét szorongások és rémálmok gyötörték, amikor először találkoztunk. Aggódott édesanyja egészsége miatt, akivel igen szoros kapcsolatban volt. A közös lelki munka során végighaladt édesanyjával a daganatos betegséggel való küzdelem és az elmúlásra való fölkészülés hullámvölgyein. Aztán ő maga ment keresztül a gyászon és az ebből való felépülésen. Óriási lelki munkát végzett, amelyben mindig fordulópontot hozott egy-egy fontos álom. Az utolsó közös alkalmunkra ezt a rajzokkal illusztrált mesét írta. Az élvezetes és fordulatos mese mély, csodálatos szimbólumokon keresztül mutatja be Emese felépülését a  személyisége kiteljesedéséhez és a lelki egyensúlyhoz vezető állomásokon. Érdemes vele együtt végigjárni a következő pár percben. Én pedig hálásan köszönöm, hogy pszichológusként kísérő lehettem ezen a hiteles és igaz úton.

"Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki láthatatlan, de annál nagyobb terhet cipelt a hátán. Nagyon nagy volt ez a teher. Éjszaka jelentkezett mikor békésen aludt, álom formájában, ami persze nagy ijedséggel, félelemmel társult. Amikor megjelent, remegett keze lába, a szíve majd kiugrott a helyéről, de nem tudott mit tenni ellene. Kereste kutatta az okát, de az álom csak jött keserítette és mindig győzött fölötte.
Már egy idő után hiába csak álmában jelentkezett, olyan érzése támadt mintha hátába kapaszkodva gúzsba szorította volna, alig bírt menni, dolgozni, már élni is alig volt kedve tőle.
Hiába kérlelte a körülötte lévőket, hogy segítsenek levenni róla ezt a terhet, nem ment, viszont az álom csak jött, jött és keserítette.
Szomorú is volt ettől, attól félt, míg él cipelnie kell.
Egy nap arra gondolt, ha már más nem tud segíteni rajta, mi lenne, ha maga tenne egy próbát a GONDOLATOK CSODÁS EREJÉVEL.
És abban kezdett hinni, hogy ezt a terhet le lehet tenni. El lehet hagyni. Hogy biztos van megoldás. És volt is. Jó hogy hitt benne, mert a hit reményt adott, a remény pedig megoldást hozott.
Egy éjszaka egy gyönyörű, leírhatatlanul csodás fával álmodott, olyannal amilyet valóságban még sosem látott. Óriási, nagy öreg fa volt, hatalmas törzzsel, öreg repedezett kéreggel, és megszámlálhatatlan ágakkal. Így leírva olyan, mint a többi fa, de ez mégis más volt.
Nagyon lenyűgözte álmában a fa látványa. Olyannyira, hogy a mindennapjaiban azon kapta magát, bármerre is megy, a fa mását keresi. Kereste is, de nem találta. Ám ez nem keserítette el, miért is kellene neki pont olyan? …
Innentől kezdve, már másképp nézte őket (titokban hasonlítgatta), de inkább a természet gyönyörűséges egyedi darabjaival volt elfoglalva. Szinte minden darab ámulatba hozta.
Minden nap csodálta a fákat, a szélnek engedelmeskedő megszámlálhatatlan ágaikat, a levelek ezreit, amelyek látszólag ugyanolyanok, de mégis mindegyik más, és egyszer csak eszébe jutott az ő nagy gúzs kötése.
Arra gondolt, el kellene mesélje a fának az ő történetét, hátha találnának megoldást az álomból lett szorító érzésre.
El is kezdte és amint mesélt, már rögtön eszébe is jutott egy jó kis gondolat, ezt is megosztotta a fával. Elmondta neki, hogy ezt a rég cipelt gúzst úgy vágná le, hogy oda áll a törzséhez, meghívják a szelet, az elkezdi hintáztatni a fát, a fa meg a nagy erejével, meg az éles kérgével lefejti róla a terhet. Hát ez így is történt. A fa örült, hogy segítségére lehet, a lány meg hogy végre megszabadulhat álomból lett, gúzsba szorító tehertől.


De ezt megelőzve megbeszélték, hogy megvárják a szél érkezését, ezzel a fa ledobja magáról az összes nem kívánatos ágát, ami már amúgy is elöregedett rajta, csak feleslegesen cipeli, azt a lány gondosan összegyűjti, és ebből rak egy óriási tüzet, amibe majd a gúzst is beleteszi.


Megjött a szél rángatta a fát, a fa dobálta ágait, a lány a fának dőlve leszakította a gúzst, hát jó kis munka volt, de megérte.
Nagyon elfáradtak, a szél munkáját befejezve megköszönte, hogy segíthetett, legalább kénye kedvére harag nélkül rángathatta a fát. A fa örült, hogy most nincs annyi cipelni valója, megszabadult a feleslegtől, na meg a lány a gúzstól.
De nem volt ezzel vége mindennek, most kezdődött az igazi szertartás. Gyorsan tűzrakás, aztán cikázó lángok, óriási volt, talán hét faluban is lehetett látni a füstjét, nem is beszélve róla, mikor a gúzst beledobta. Égett az nagyon erősen, recsegett ropogott, sötét füstje szállt, egyre feljebb szállt, egyre magasabban volt. Ahogy a füst elszállt a lányt felszabadult érzés fogta el, nem érzett nyomást szorítást.


A szél visszatért enyhe szellő formájában, elkergette a füstöt, és viccelődve megringatta a fát, jelezve dolgát elvégezte. Mindenki boldog volt, a fa ringott, a lány táncolt örömében.
Aztán hazament, ma is látogatja a fát, na meg sokat gondol rá. Az éjszakái nyugodtak.
Hát ennyi volt röviden a gúzsba szorított lány története."