Oldalak

NYUGALOM SZIGETE: Advent 3. hete

Ahogyan egyre kevesebb idő van hátra a világosság megérkezéséig, úgy sokasodhatnak az emberi kapcsolatainkban a feszültségek, a konfliktusok, az árnyékos oldal megjelenései. Mit tehetünk napi pár percben az oldottságunkért? 
Mint amikor a dagály után visszahúzódik a víz, s a parton ott marad a hordalék, úgy mutatja meg az élet körforgása az enyészet idejében mindazt, amire még figyelnünk kell, amit még el kell takarítanunk, hogy aztán tiszta lélekkel születhessünk újjá. Ha szeretnénk.
Fontos most, hogy tudjunk a középpontunkhoz visszatérni, ha ki is billenünk időnként. Ha bosszankodunk, vagy csalódunk is, próbáljuk megérteni a tapasztaltak mögöttes okait. Forduljunk megértéssel a többiek felé is. Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnunk, le kell nyelnünk. Ha sikerül megértenünk a saját és mások viselkedésének mozgatórugóit és nem kapaszkodunk, nem ragaszkodunk feszültségeinkhez, látni fogjuk, hogy érzéseink mulandóak és így visszaérkezhetünk a nyugalomba.
A harmadik gyertya meggyújtásánál vasárnap és a hét többi napján reggel és este továbbra is figyeljünk egyenletes, természetes légzésünkre. Ez már önmagában ellazító, megtisztulást hozó érzéseket ébreszt. Ajánlás a vágyunkat, céljainkat behívó megerősítéshez és zene a relaxációhoz:
"Éberen érzékelek, tudatosítok és elfogadok minden érzést önmagamban. Elengedem a kapaszkodást, a ragaszkodást és a megértés segítségével visszatérek nyugodt, békés középpontomba."


Kép forrása: borzui.tumblr.com