Oldalak

Találkozásom a Szomatodrámával

Abban a váratlan megtiszteltetésben részesültem, hogy meghívást kaptam a Testtől Lélekig Alapítvány Nyitott Műhely programjára, előadóként. Szívesen és izgalommal vártam a találkozást.
Buda Lászlóval, a szomatodráma életre hívójával 20 éve töltöttünk együtt ennyi időt utoljára. Kérdés volt számomra, hogyan tudunk majd összehangolódni és emlékezetes élményt adni a résztvevőknek. Szinte szabad kezet kaptam a programom összeállításában: két órában bemutathattam a lélekutazás módszerét, majd Laci a szomatodráma eszközeivel játékba vitte a csapatot, kapcsolódva az első részhez. Biztos voltam abban, hogy a sajátélmény lehetőségét fogom kínálni a testközeli, mély megtapasztaláshoz és ezúttal csak keveset beszélek a módszer elméleti hátteréről, a klinikai tapasztalatokról és kutatásainkról.
Meglepett, hogy ilyen sok lelkes ember érkezett a körbe, érdeklődők és szomatodráma képzésben résztvevők egyaránt. Laci bevezető szavai - az emberiség három nagy traumájáról - után üdvözölték egymást a résztvevők. Nem túl kellemes emlékek ébredtek bennem, korábbi önismereti csoportokban szerzett tapasztalataim alapján - de itt más volt: már ekkor, az első percekben mély ráhangolódást, valódi figyelmet, áramló szeretetet tapinthattam ki a kézfogásokban, ölelésekben. A szóbeli bemutatkozó körben kiderült, a kíváncsiságon túl többeket korábbi pozitív tapasztalatok hívtak ide: volt, aki izzasztókunyhó szertartáson vett részt, mások eszkimó sámán előadását hallgatva tapasztalták meg a természet hívó hangját, és többen említették, hogy kapcsolatban vannak már szellemi segítőikkel. A szertartást bevezető csörgőzésnél még inkább egy közösséggé kovácsolódtunk, az énekhangok, mozdulatok egy nagy közös hullámra ültettek föl minket, "összeért a lelkünk". A gyakorlat alatt többen új testhelyzeteket próbáltak ki, és volt, aki mozgásával kísérte a belső képi élményt, azzal összhangban. Felemelő öröm volt ennyi pozitív élményt hallani a visszajelző körben. Úgy tűnt számomra, a résztvevők valóban át tudták adni magukat az élménynek, képesek voltak az ellazulásra és a fókuszált figyelemre egyaránt, így eredményes volt az első lélekutazás. Az utolsó órában Laci humorral és bölcsességgel átitatott instrukcióinak megfelelően felálltak a játékvezetők. A belső hívóhangra figyelve kapcsolódtunk hozzájuk, így több csapatban dolgoztunk egyszerre. A mi körünk öt tagú volt, azonnal megtaláltunk a kapcsolódási pontokat és hogy mi a közös szál, "dolgozott" a szinkronicitás. Fókuszban volt a nőiség, az anyaság és a "klán" ereje. Játékvezetőnk, Aranka nagy érzékenységgel, biztonságot adva, figyelemmel kísérte azokat, akik tovább szerették volna vinni a lélekutazásban megtapasztaltakat. Meglepő felismerések, oldódások születtek a katartikus élmény során, melyben mindannyian gazdagodtunk a saját témánk mentén is. 
A búcsú a csapattól megérintő és felemelő volt: a "mit érdemel" kérdésre tapsvihar és ölelések ajándékát kaphattam és adhattam. Úgy tűnik, többekkel folytatjuk a munkát és lélekben tovább utazunk az ősi rítusokban. Köszönöm a meghívást, a Találkozásokat és az est életre szóló tanításait!

Kép forrása: ayala.centerblog.net